My Writings. My Thoughts.
Andit megfejte volna Benkő, Edit alaposan megnézi a péniszt
// November 26th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek
Nem véletlenül került ki a tizenhatos karika Benkő Dániel feleség-kereső műsorára – A legsikamlósabb jeleneteket cenzúrázta is a csatorna, de most kiderül, mi volt Edit “legvastagabb élménye”, vagy hogyan durrantotta szét kis híján Andi a lantművész férfiasságát…
Benkő Dániel a lehetőségekhez képest igyekszik minél jobban és mélyebben megismerni feleség-jelöltjeit.
Andi melleit például már fejből is maga elé képzelheti, annyit markolászta.
Eredetileg csak “pihentetni” akarta tenyereit a mellén, de nem sokáig türtőztette magát. “Juj, de finom, mindjárt elájulok! Hogy duzzad a mellbimbód! Mindjárt megfejlek. Jó érzés, nem?” – kérdezte Benkő Dániel Andreától.
Andinak jólesett az érintése, de a továbbiaktól megijedt, és visszakozott. A simogatásnál maradtak, melynek végén azonban a lantművész közölte, hogy majd’ szétdurran, és meg is tapogatta feszülő nadrágját .
A műsorban szintén nem derült ki, hogy a legifjabb feleségjelölt, Tünde már pszichológusnál is járt. Tudta, hogy első alkalommal egy fát kell rajzolni.
Később azt is elárulta, ő még nem szeretne gyermeket, és nem is szokott ezen gondolkodni. Úgy véli, szeleburdi még, és ha lenne gyermeke, talán el is hagyná. Évek múlva szeretne szülni, de nem Benkőtől.
Az sem derült ki a műsorból, milyen pikáns történetekkel szórakoztatta Edit a többieket. Például, hogy sosem használ semmilyen szexuális segédeszközt. “Nem kívánok magamba vibrátort!” - jelentette ki, mert nem szereti az idegen dolgokat.
Amikor legrosszabb és legjobb élményéről faggatták, elárulta, legnegatívabb élménye egy olyan pasival való szeretkezés volt, akinek nagy és vastag volt hozzá képest a férfiassága. Napokig fájt utána a hüvelye – árulta el Edit.
Ahogyan azt sem rejtette véka alá, hogy ő – édesanyja tanácsát követve – mindig alaposan szemügyre veszi egy férfi nemi szervét, mielőtt a lényegre térnek, mert akármilyen fertőzése lehet.
Egyébként úgy tűnik, Edit az egyetlen a még versenyben levő hölgyek közül, aki szülne is Benkő Dánielnek gyermeket. A többiek hitetlenkedésére csak annyit reagált: miért, Madonna is 46 évesen szült.
Sarka Kata meztelen fotói. Ki ne maradjon!
// November 25th, 2009 // 2 Komment » // Hírességek, TOP képek, Villantások
Ki ne maradjon már a híres celebpár a Hajdú-Sarka női tagja: Gyorsan pár erotikus fotó, hogy a címlapon legyenek megint. Magyarországon nem divat a lesifotó, vagy nem villantanak igazán a sztárok, így a magyar rovat kénytelen kelletlen időnként beállított, retusált, szilikonciciű celebecskék képével bővülni. Mint most is.



Rihanna 2009 American Music Awards – Se bugyi, se melltartó
// November 25th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, TOP képek, Villantások
Félelmetes, hogy milyen ruhákat találnak ki a sztárok maguknak. Ez a bandázsruha, hogy mutasson valamit, nem tűr maga alatt sem bugyit, sem harisnyát, sem melltartót. Jól tudja ezt Rihanna, és nem is vett fel alá.




Metzker Viki vetkőzött
// November 20th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek
Metzker Viki újra levetkőzött. A szőke szépség az FHM magazin decemberi számában mutatta meg mitől döglik a légy. Íme két szexi fotó és az interjú egy része, hogy tudjátok, mivel ajándékozzátok meg a pasitokat Mikulás napján.
…Nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, hogy milyen, hogy is mondjuk, látványos méretűek a melleid.
Ez már a “második cicim”, mert az első műtétem nem sikerült jól. Ki kellett cserélni, és a plasztikai sebészem egy kicsit nagyobb mellmérettel áldott meg, mint amiben megállapodtunk. Amikor felébredtem az altatásból, akkor szembesültem vele, hogy jóval nagyobb méret került be, de ő azt mondta, hogy szerinte nagyon passzolt hozzám, ezzel tudott elképzelni, úgyhogy végül ebben maradtunk. De megmondom őszintén, hogy néha azért fáj a hátam. Mondjuk, ha egy este két helyen játszom, akkor már eléggé elfáradok a végére.

Nem ijedtél meg, amikor először belenéztél a tükörbe, és gyakorlatilag egy másik lány nézett rád vissza?
Igen, nyaktól lefelé. (nevet) Először nagyon furcsa volt, hogy ekkora, de hamar megszoktam, mert az eredeti cicim sem volt kicsi. Általános iskolában és a gimnáziumban nem voltam egy szép lány, nem voltak a fiúk annyira oda értem. Inkább fiús voltam, fiúkkal is barátkoztam. Aztán “váltottam”. De megszokja az ember gyorsan. A párom is megszokta, pedig ő nem támogatta ezt az elején. Persze azóta, ha összebújunk, nem mondja, hogy “jaj, vidd innen!”. Szereti.
A szüleid mit szóltak, amikor először meglátták a kislányukat meztelenül egy újságban?
Szerencsére a szüleim nagyon fiatalosak, viccesek, lazák. A nyuszis magazinos sztorit is úgy fogták föl, hogy ha úgy érzem, hogy ez nekem jó, akkor vágjak bele. Az az érdekes, hogy apukám jobban támogatta ezt a történetet, mint anyukám, pedig általában az apa szokta inkább félteni a lányát, hogy mások ne nézegessék. Vicces, a nagyszüleim is eltesznek minden újságot, amiben szerepelek. Nagypapám gyűjtögeti őket, jönnek a rokonok meg ismerősök, és büszkén mutogatja, hogy most ebben szerepelt az unokám, most abban.
Kutyával kényszerítette szexre a lányát
// November 18th, 2009 // Nincs komment » // Egyéb hírek
Évtizedeken át borzalmas bűntetteket rejtett egy Missouri állambeli farm az Egyesült Államokban. Egy család hat tagja éveken át itt erőszakolta meg egyikük gyermekeit – öt lányt és egy fiút.
- Tizenöt évvel a szörnyű események után merte elmondani titkát a rendőrségnek egy most 26 éves amerikai nő, akit testvéreivel együtt hosszú évekig erőszakolt saját édesapja, nagyapja és négy nagybátyja. A rendőrség a nő vallomása alapján a héten vette őrizetbe az ország valószínűleg egyik legborzalmasabb családi erőszakjának hatodik gyanúsítottját.
![]() |
| Szörnyű tabló: a hat családtag, akiket őrizetbe vettek a rendőrök |
A nő, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, augusztusban sétált be a lexingtoni rendőrségre, hogy elmondja történetét. Mint beszámolt róla, őt és öt testvérét a nyolcvanas évektől kezdve másfél évtizeden keresztül folyamatosan megerőszakolta apja, nagyapja és több nagybátyja.
A 77 éves idősebb Edward Mohlert, az 53 éves Burrell Edward Mohlert, a 48 éves Jared Leroy Mohlert, a 47 éves Neil Mohlert és az 52 éves David A. Mohlert azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen megerőszakolták a lányokat, akik közül még egy sem volt 12 éves. De az erőszakból nem maradt ki öccsük sem.
A gyerekekkel a közösülések előtt „ál-esküvőket” tartottak a családtagok, és egyiküket egyszer arra kényszerítették, hogy közösüljön a család németjuhász kutyájával. A vallomás részletei olyan brutálisak és megdöbbentőek, hogy még a hírügynökségek sem hoztak mindent nyilvánosságra.
A 26 éves fiatal nő elmondása szerint a borzalmak 1995-ben értek véget, amikor teherbe esett, és abortuszra vitték. A rendőrség ugyanakkor nem zárja ki, hogy a többi gyerek ellen még folytatódott az erőszak.
![]() |
| A nagyapát vezetik el a rendőrök: hat unokáját erőszakolta meg |
A nő elmondta azt is, hogy testvéreivel együtt azt a parancsot kapták, hogy írják le élményeiket, és rejtsék őket palackokba, melyeket elástak a farm területén. Apjuk szerint így „kiírhatják magukból a rossz dolgokat”.
A farmot most 50 nyomozó kutatja át centiméterről centiméterre, ráadásul nemcsak az üzeneteket, hanem – mint a CNN és a Fox News megtudta – holttesteket is keresnek.
A gyanúsítottak mindegyike előzetes letartóztatásban van.
Czeizel Endre a vihar előtti csendről
// November 16th, 2009 // Nincs komment » // Egyéb hírek
Nekünk, orvosoknak fel kell világosítanunk a pácienst az érvekről és ellenérvekről, hogy élhessen döntési jogával. Nem mondhatom azt, hogy feltétlenül oltassa be magát, csak azt: a betegek között hétszer nagyobb a várandósok halálozása, 50 százalékkal nő a fejlődési rendellenességek gyakorisága, és ha egy kismama beoltatja magát, akkor a csecsemője hat hónapig védett lesz. Az ellenérvek pedig minimálisak – mondta a 168 Órának Czeizel Endre.
Az ukrajnai járvány észhez térít bennünket? Nőtt az érdeklődés a vakcina iránt.
– Amilyen állapotban a társadalom van, szerintem ez kevés. Orvosi szempontból örülnék, ha az Egészségügyi Világszervezet pesszimista becslése nem igazolódna be. Pedig elképzelhető, hogy ez lenne kijózanító hatású.

A WHO szerint a magyar lakosság 30 százaléka fog megbetegedni, több tízezren kerülnek kórházba, és három-négyezren halnak meg.
– Talán akkor majd a magyar társadalom is rájön arra, amit Széchenyi fogalmazott meg: magyarnak magyar a legnagyobb ellensége. A megelőzés társadalmi szinten akkor hatékony, ha hatmillióan megkapják az oltást. Erről már szó nincs, mert annyira meghülyítették az embereket. Viszont ha legalább kétmillióan beoltatnák magukat, akkor a 30 százalékos megbetegedési arány inkább a 10 százalékhoz közelítene.
Nem késő már?
– Ez a vihar előtti csend. Orvosi tapasztalat: ha halálos betegek vagyunk, akkor a halál előtti napokban jobban érezzük magunkat.
Az pedig szomorú tapasztalat a H1N1 kapcsán, amit egyik cikkében a szakértelem trónfosztásának nevezett.
– Eljutottunk oda, hogy minden, amit a tudomány produkált, megkérdőjelezhető. Az elmúlt héten tizenegy várandós asszonyból heten mondták nekem, hogy megkérdezték az orvosukat, beadassák-e maguknak a védőoltást. Három orvos nemhogy ellenezte, de a kérés ellenére a beadását is megtagadta. Persze az orvosok is nehéz helyzetben vannak. Egyrészt az ő tekintélyük is odaveszett, másrészt felelősségre vonják őket. Sokszor indokolatlanul, sokszor okkal. Ezért nekik már nem a beteg a legfontosabb, hanem önmaguk védelme.
Eddig ön volt az egyetlen, aki azt mondta, „személyesen vállal szakmai felelősséget, hogy a vakcina nem okozhat rendellenességet a terhes nőknél”.
– Demonstrálni akartam. Ha szakmailag biztosnak érzem magam, akkor nem az jár a fejemben, hogy baj lehet. És a tudatlanságról még nem beszéltünk: ha egy oltásnak mellékhatása van, azért a gyártó a felelős. Döbbenet, hogy a kollégák még ezt sem tudják. Nekünk, orvosoknak fel kell világosítanunk a pácienst az érvekről és ellenérvekről, hogy élhessen döntési jogával. Nem mondhatom azt, hogy feltétlenül oltassa be magát, csak azt: a betegek között hétszer nagyobb a várandósok halálozása, 50 százalékkal nő a fejlődési rendellenességek gyakorisága, és ha egy kismama beoltatja magát, akkor a csecsemője hat hónapig védett lesz. Az ellenérvek pedig minimálisak.
Ám tekintélyes intézmények és háziorvosok is homlokegyenest mást mondanak.
– Hogy megértsük, miről van szó: szerintem három szintet érdemes elkülöníteni. Az első maga a demokrácia. A korábbi társadalmakban az orvos, a pedagógus megkérdőjelezhetetlen szaktekintély volt. Most azt látom, hogy bár az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél, az ÁNTSZ-nél, a WHO-nál kiváló szakemberek dolgoznak, a hírek mégis arról szólnak, hogy ők rosszul végzik a munkájukat. Merthogy a következő szint a média. A szólásszabadság fontos, de istentelenül veszélyes. Az ötvenes években Einsteint behívták a televízióba, hogy beszéljen a relativitásról. Műsorbéli partnere a sarki fűszeres lett, aki szerint a relativitáselmélet baromság. Az emberek hatvan százaléka neki adott igazat. A média ugyanúgy ad hangot a valós szakmai véleménynek, mint az ál-, sőt rémhíreknek.
Az újságírók nem orvosok, hogy eldöntsék, kinek van igaza. És Keszthelyi Gyula is orvos, akinek blogjában csak ellenérveket olvashatunk. Hogy a csirkeembrióban tenyésztett oltásban mikroszennyeződések lehetnek, a hűtési lánc megszakad.
– Annak, hogy csirkeembrióban tenyésztik, és nem nyugati módon, majomtenyészetben, legalább három előnye van. A csirkeembrió jóval kevésbé szennyezett, a majomtenyészetből származókhoz olajat is kell adni, és az olajos injekció mindig jobban fáj. Ráadásul a legtöbb ilyen oltást kétszer kell beadni. Amikor már csak a pénz és a nézettség számít, a médiaszakembereknek felelősségtudata kell legyen.
El tudom képzelni, hogy egy magát felelősnek tartó jobboldali hírszerkesztő úgy érzi, megóvja nézőit a kormány „vörös vakcinájától”.
– Igen, és ez a harmadik szint: a politika. Értem én: az ellenzéknek az a küldetése, hogy a kormány minden intézkedését kritizálja, csakhogy most egy járvány megelőzéséről van szó.
Mondják is, hogy a vakcina jó, a kommunikációval van a baj.
– Amikor emberéletekről van szó, bűnnek tartom, hogy a humánum helyett a politikai indítékok kerekednek felül. A jobboldal olyan mértékben vesztette el a tárgyilagosságát, hogy borzasztó nehéz lesz a két szekértábort összebékíteni.
Merre a kiút? Eddig arról beszéltünk, hogy már a szakma véleménye sem mérvadó. És ez nemcsak az egészségügyben van így.
– A szakértelem tiszteletét kellene valahogy visszahozni. A konkrét ügyben, ha ne adj’ isten nagy tragédia lesz, akkor azt a jobboldal az egészségügyi kormányzat nyakába fogja varrni. De sokatmondóak a WHO múlt heti számai. Baltimore-ban 144-en haltak meg. Egyetlen oltott se. Ha valaki esetleg a közvetlen családtagját fogja elveszíteni azért, mert rábeszélték, hogy ne oltassa be magát, azt nehéz lesz azzal indokolni, hogy azért nem kérte a vakcinát, mert a kormány rossz.
Amerikában is komoly vakcinaellenes kampány zajlik, ahogy a briteknél, franciáknál, németeknél is nagy a vita.
– Az igaz, hogy a szakmai vélemény már ott sem megkérdőjelezhetetlen, ám Magyarországon kívül a pártpolitika ebbe sehol nem szól bele. Ez igazi hungarikum. És sokat ront a helyzetünkön.
WC-ben szexelt Zalatnay Cini!
// November 16th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek
Zalatnay Cini bár rengeteget utazott már életében a világ különböző részein, a mai napig fél a repüléstől. Leginkább a bezártság zavarja, a tenger feletti szakaszokon pedig kifejezetten szorong.
- Az énekesnőnek enyhe klausztrofóbiája van, amely az ilyen utazások alkalmával erősebben jelentkezik, de Cininek szerencsére van egy tuti receptje arra, hogy terelje el gondolatait, amikor a legjobban fél.

Zalatnay a Napi Ásznak elárulta, ha útitársa a párja volt, bevonultak a mosdóba szeretkezni, ő így kúrálta magát a klasuztrofóbia ellen. Mint mondta, sosem volt ellene az extrém meneteknek, a kocsi hátsó ülését és a sátort is izgalmas szexhelyszínnek tartja.
A repülős szexet azonban kifejezetten terápiás jelleggel űzi. Fóbiái a levegőben törnek rá, ilyenkor a szeretkezés remek figyelemelterelés.
Benkő csaja spermaként fuldoklott
// November 16th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek
Benkő az esti RTL Klubos feleségkereső műsora során igencsak megdolgoztatja jelöltjeit, spermának öltözteti be őket, és szétszórt kromoszómákat gyűjtet velük össze. Holló Barbara azonban a feladat során megsérült, begörcsölt a rekeszizma, és orvosi ellátásra volt szüksége. Benkő Dánielt elmondása szerint kissé meglepte, hogy miket vállalnak be a nők a kegyeiért, de ezzel tulajdonképpen elégedett. „Bizonyság arra, hogy mennyire kemény amazonok harcolnak a kegyeimért. Barbinak megcsókoltam a fejét, megöleltem, ezzel próbáltam nyugtatni” – mesélte az egykori lantművész, aki kiemelte, Edit szintén megsérült a harc közben, míg Ivett betegen lépett pályára.
Eva Mendes hatalmas mellbimbó villantása
// November 11th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, Villantások
Hatalmas cicijei felett Eva Mendesnek kinyílt a blúza, így betekintést nyerhetünk a fotósok által az óriás keblekhez.


Hirdetés – Nyezso’s KepUp
// November 9th, 2009 // Nincs komment » // Egyéb hírek
Elindult a nyezso.hu képfeltöltő oldala. Használjátok Ti is!
Előnyök:
- NINCSENEK IDEGESÍTŐ REKLÁMOK ÉS POPUPOK!
- akár regisztráció nélkül is tölthetsz fel képet
- nincs korlátozva a tárhelyed, még akkor sem ha nem vagy regisztrálva
- ingyenesen, regisztráció nélkül 5 MB fájlt is feltölthetsz
- bárki böngészhet a képek vagy galériák között
- feltöltheted publikus vagy privát módban
- több féle fájltípus is engedélyezett: .JPEG, .JPG, .GIF, .PNG, és .ICO
- multiupload (több file feltöltése egyszerre)
- részletes adatok a képről
- szavazhatsz a képre
- letöltheted a képet
- automatikusan felkínál az oldal több linkelési lehetőséget pl. bb code, html szöveg, beágyazás stb.
- regisztrációval 10 MB fájlt is feltölthetsz
- regisztrációval lehet saját galériád
- gyors server, az oldal soha nem lassul be
- 99,9% rendelkezésre állás (uptime)
Az oldalt elérheted itt: http://nyezso.hu/kepup
Mellbimbó villant a gitáros csajnak!
// November 9th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, Villantások
Frankie Sandford a Saturdays gitárosa a koncertre lenge felsőt öltött, és a gitározás hevében kiugrott a cici bimbójának a széle. A gitár pedig be sincs dugva. Valami klippforgatás készülhetett, tehát majd nézéttek a Saturdays videókat. Pár napja az női banda másik tagja villantott bugyit.


Lady Gaga szinte meztelenül ment vacsorázni!
// November 9th, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, Villantások
A londoni Sohoban talán már a fejüket sem kapják fel a sok extrém ruha láttán, itt Lady Gaga ruhája egy megszokott viselet. A Balan’s étteremben járt az énekesnő, és a londoni hőmérsékletet figyelembe véve, nem egy fázós tipus, az biztos.




Puncivillantás a valóságshow szereplőtől
// November 3rd, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, Villantások
Kim Zolciak az új amerikai valóságshow (Real-Housewife) szereplő celebhölgy nem szeret bugyit hordani, és ezt nyilvánosan a paparazzik segítségével be is bizonyította.

Pucérkodott az újdonsült anyuka
// November 1st, 2009 // Nincs komment » // Hírességek, Villantások
Október közepén ismét anya lett a gyönyörű modell – Heidi Klum és Seal családja egy újabb kislánnyal bűvült. Az újdonsült anyuka azonban máris meghökkentő pózolást vállalt!
Ő maga nem lehet feketebőrű, mint a férje, Seal – de Heidi Klum megmutatta, hogyan is festene néger nőként…
Igaz, ennek meglehetősen döbbenetes módját választotta, hiszen az Amazon számára olyan fotók készületk róla, melyeken egyszerűen le van öntve csokoládéval!
|
|
|
Seal és Heidi a giccsparádén
|
A szőke modell egyébként teljesen pucér, arcának részletei, feneke és mellbimbói is kivirítanak a barna massza alól…
Heidi Klum nem szégyenlős, és olykor a legvadabb ötletekre is kapható.
Férjével például szíves-örömest rendeznek olyan bulit a házukban, ahol valaki másnak maszkírozzák magukat.
Tavalyi házassági évfordulójukon giccsparádét tartottak, ahol Seal szőke hajú turistának öltözött.
Heidi pedig ócska menyasszonyi ruha-utánzatban feszített és dohányzást imitált – ekkor ugyanis már a negyedik gyermeküket várta.
Seal-nek és a csinos modellnek három közös csemetéje van, Johann Riley, Henry Gunther és a most született Lou Samuel.
Heidi legidősebb gyermeke, Leni a sztár korábbi kapcsolatából, Flavio Briatore-tól született.
És még néhány kép, ami szintén nem rég készült róla:
Dráma élő adásban! Történelmet írt Bochkor – “Innen már nincs lentebb”
// October 31st, 2009 // Nincs komment » // Egyéb hírek
A magyar médiában rendkívül szokatlan lépésre szánta el magát a tegnap reggel a Bumeráng című műsorban Bochkor Gábor. Élő egyenes adásban jelentkezett be az eddigi konkurens adó, a Danubius adásába.
- “Mindenki másképpen dolgozza fel, ami történt” – mondta Balázs, amikor Bochkor Gábor arról kérdezte, hogy érzik magukat a Danubius műsorvezetői. Sebestyén Balázs bevallotta, hogy nem sok reményt lát, bár jogilag még tehet lépéseket az adó, de ebben az esetben már csak kincstári optimizmusról lehet beszélni.
Balázsnak viccelődésre is maradt ereje, mint mondta: “Ennél már nincs lentebb, minden mindegy alapon Crystal számokat játszunk” – mondta a műsorvezető.
Mint ismert, az ORTT szerdán úgy döntött, a Sláger Rádió és a Danubius frekvenciáját ezután két másik adó használhatja majd. A két csatorna vezetése egyébként különböző módon állt hozzá a döntés feldolgozásához, mert amíg a Slágeren annak kibeszélését nem tiltották meg, a Danubiusnál arra kérték a dolgozókat, egyelőre ne foglalkozzanak vele adásban.
“Te tudod hogy van ez Gábor, ha van egy ilyen döntés, lojálisnak kell hozzá maradnunk” – zárta a beszélgetést a Sebestyén Balázs. Bochkor Gáborék egyébként azt is megosztották a hallgatókkal, hogy több lehetőségük is van a talpon maradásra, ezek közül kell “nagyon okosan választaniuk”.

















![[Google]]( http://www.nyezso.hu/snews/wp-content/plugins/easy-adsenser/google-dark.gif)