// July 29th, 2009 // No Comments » // Hírességek
Orvosa szerint nem sérült Felipe Massa látása, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.
„Három nyelven is képes válaszolni a hozzá intézett kérdésekre, tudja, mi van jobbra vagy balra, a szeme rendben van, és a látásával sincs semmi gond” – nyilatkozta hétfőn Dino Altmann, aki reggel arról beszélt, hogy a pilóta akár egy héten belül hazatérhet.
A nap folyamán Stefano Domenicali, a maranellóiak csapatfőnöke is meglátogatta a brazil versenyzőt, akinek pótlásával nem kívánt foglalkozni:„Amint felépült, visszavárjuk Felipét, az autó az övé.” – nyilatkozta.
A pilóta tegnap délelőtt előbb passzív kommunkációra volt képes, azaz, ha beszéltek hozzá, akkor viszszajelzéseket adott a szemével, a kezeivel és a lábaival az orvosoknak. Délután pedig meg is szólalt. Felesége és családtagjai kérdéseire válaszolt. Első saját kérdése pedig az volt: Mi történt velem?

Felipe Massa megszólalt szombati balesete után, de továbbra is súlyos az állapota
Dino Altmann, a pilóta Budapestre érkezett brazil orvosa elmondta, Massa a szörnyű balesetből semmire sem emlékszik. – Életmentő, körülbelül kétórás műtétet hajtottunk végre szombat délután Felipe Massán. Felébresztettük az altatásból, s az egyszerű szóbeli felszólításokra reagál. Kértük tőle például, hogy emelje fel a kezét vagy csukja be a szemét.
A tudatállapota kielégítő. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy szenvedette maradandó károsodást. A Blikk értesülései szerint a brazil pilóta homlok-, valamint szemüregcsontja összetört, az elülső agylebenye bevérzett, agyi ödéméja volt, valószínűleg a tüdeje, emellett a vastagbele is megsérült, a hasüregébe folyadék került, a pupillái különböző nagyságúak, és a bal szeme is súlyosan roncsolódott.
– Jelenleg nincs közvetlen életveszélyben a beteg, de hogy még lesz-e szükség további műtéti beavatkozásra, az attól függ, fellépnek-e komplikációk – tette hozzá dr. Veres. – Az biztos, idén már nem ülhet autóba, de arról még korai beszélni, hogy folytathatja-e a pályafutását. A professzor cáfolta az olasz sajtóhíreket, miszerint a Ferrari Párizsba szeretné szállítatni Massát.
VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)