Posts Tagged ‘michael jackson’

Újabb sokkoló fényképek Michael Jacksonról

// July 18th, 2009 // No Comments » // Hírességek

Sokkoló fényképek jelentek meg Michael Jacksonról, mióta közzétették, hogy a detektívek emberölés miatt nyomoznak halálának ügyében.


    Horzsolások, tűnyomok és borzalmas fekete seb látható Michael Jackson lábán azokon a fotókon, melyeket milliók láthattak az amerikai ABC tévéadó által.

    A képeket az énekes apja, Joe hozta nyilvánosságra, hogy megmutassa, fiának vitiligója, azaz pigmenthiányos fehér foltjai voltak, annak ellenére, hogy ezt mindig tagadta.

    A képek közzététele után azonban felmerültek kérdések arról is, hogy a sztár milyen gyógyszerekkel élt.

    Dr Debra Jaliman, az Amerikai Bőrgyógyászati Klinika szóvivője a következőket nyilatkozta:

    „A képeken úgy látszik, az infúzió bekötésekor több szúrásnyom is keletkezett a bőrön. Ha az infúziós folyadék a bőr rétegei közé került, az elhalást eredményezhetett.”

    A specialista azt is elmondta a 2002-es képek kapcsán, hogy az infúziókat általában a felső végtagba adják, de ha ott már nem található használható véna, akkor előfordul, hogy az alsó végtag valamely vénájába juttatják be.

    A seb valószínűleg azért fekete, mert a sejtek nagy része a fertőzés következtében elhalt.

    A nyomozás során a zenész halálának ügyében már kiderült, Michael Jackson halálának fő okozója a Propofol nevű érzéstelenítőszer lehetett.

    Halála után otthonában többek között ezen gyógyszer ampulláit, infúziós állványt és oxigénpalackot is találtak.

    A sztár orvosa, Dr Arnold Klein elmondta, adott nyugtatókat Jacksonnak orvosi beavatkozások alkalmával, de tagadja, hogy bármikor is többet adott volna a szükségesnél.

    Michael Jackson szervezetében a toxikológiai vizsgálat többféle fájdalomcsillapító gyógyszer maradványait is kimutatta, melyeket rendszeresen szedett 1984 óta, amikor egy Pepsi reklám forgatásán a haja lángra kapott.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Megrázó videó: így sérült meg Michael Jackson

// July 17th, 2009 // No Comments » // Hírességek, TOP videók

A felvételen látható, hogy a popsztár feje tetejéről teljesen leégett a haja. A videó már nem található meg azon az oldalon anonnen elindult ez az egész, de itt láthatják!

    Eddig még nyilvánosságra nem hozott videofelvételt mutatott be egy amerikai magazin Michael Jackson 1984-ben történt balesetéről. A sztár másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, amikor meggyulladt a haja egy forgatásakor.

    A US Weekly című lap internetes oldala nyilvánosságra hozta azt az 1984-es felvételt, amely egy Pepsi-reklám felvétele közben készült. Az egyik jelenetben látható, hogy a közönségnek hátat fordítva táncmozdulatokat tesz a popkirály, amikor túl korán lépett működésbe egy pirotechnikai eszköz.

    Miután a füst eloszlott, láthatóvá vált Michael Jackson lángoló haja. A sztár folytatta a mozdulatsort, majd leszaladt a színpadról. A stáb tagjai csak ekkor rohantak oda Jacksonhoz, hogy eloltsák a lángokat. A felvételen látható, hogy a feje tetejéről teljesen leégett a haja.

    A balesetben másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Michael Jackson, akinek egyes feltételezések szerint ekkortól alakult ki a fájdalomcsillapító-függősége. A popsztár június 25-én halt meg hirtelen szívmegállásban.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Megdöbbentő – Jordy: Hazudtam, Jacko sosem molesztált

// July 11th, 2009 // No Comments » // Hírességek

“Nem akartam tönkretenni Michael-t…”

    Késő bánat: Jordan Chandler a napokban bevallotta, hogy hazudott 1993-ban, amikor azt állította, hogy Michael Jackson szexuálisan zaklatta őt.

    Az akkor 13 éves Jordan Chandler azt mondta a pszichiáternek és a rendőrségnek, hogy a popkirály orális szexre kényszerítette, csókolgatta és egyéb módon molesztálta őt.

    Az ügy végül azzal végződött, hogy Jacko 22 millió dollárt fizetett a családnak, akik ezután elhallgattak.


    Az énekes viszont összetört, és állítólag ekkoriban lett gyógyszerfüggő. Chandler most ismét a nyilvánosság elé állt, és bevallotta, hogy apja kényszerítette hazugságokra annak idején.

    - Sosem akartam tönkretenni Michael Jackson-t, az apám kérte, hogy hazudjak. Sajnos már nem kérhetek bocsánatot Michaeltől, de képtelen vagyok tovább őrizni ezt a titkot. Michael Jackson sosem ártott nekem, az apám kényszerített hazugságokra, hogy kitörjön a nyomorból – mondta Jordan a napokban.

    Ez a kijelentés megmagyaráz egy korábbi hangfelvételt is, amelyen Jordan apja, Evan hallható.

    A férfi itt arról beszél, hogy biztos a győzelmében, megszerez Jackson-éktól mindent, amit akar, és tönkreteszi őket örökre.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Michael Jackson kislánya összeomlott

// July 9th, 2009 // No Comments » // Hírességek

Összetört a színpadon a 11 éves kislány, de megvédte édesapja emlékét!


    Michael Jackson kislánya a 11 éves Paris ragaszkodott hozzá, hogy nagynénjei és nagybácsijai mellett ő is mondjon pár szót édesapjáról a tegnap esti megemlékezésen. A 11 éves kislány a ceremónia alatt is végig énekelte édesapja dalait, s a színpadon a gyerekkórus tagjainak is megfogta a kezét úgy énekelte MJ legnagyobb slágereit. Majd – ami érthetetlen módon a magyar közvetítésben nem szerepelt, csak a CNN-en láthatták a nézők! – mikor a megemlékezés végén a családtagok elköszöntek Michaeltől, a kislány megkérte a rokonokat állítsák be neki a mikrofont. Remegő hangon kezdte meg beszédét, és többször zokogásba tört ki a bátor Paris.

    „Csak annyit szeretnék mondani, hogy amióta csak élek, apu volt a legjobb apa amilyet csak el lehet képzelni. és még azt szeretném mondani, nagyon szeretem őt.”- mondta Paris, aki ezután teljesen összetört a színpadon.

    Testvérei a 12 éves Prince Michael, aki az egész ceremónia alatt fegyelmezetten viselkedett, ekkora átölelte húgát. A legkisebb Jackson gyermek, Blanket pedig egy apukáját megformáló babát szorongatott kezében. Úgy gondoljuk bátorságból, tisztességből, tiszteletből lenne mit tanulnia néhány felnőttnek ezeknek a gyerekektől.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Jackó él? – nézd meg a videót!

// July 3rd, 2009 // No Comments » // Hírességek

Miért ült fel a holttest a helikopterben? Olyan videó került napvilágra, amelyben az látszik, hogy talán igaza lehet a kételkedőknek.

Több összeesküvés-elmélet látott napvilágot az énekes halála óta.

Többek között, hogy egy bunkerban él, mint Elvis. Azt tagalalják, hogy egy 7 emeletes bunker mélyén élnek Graceland alatt. De nem csak ők ketten, a többi “halott” híresség is.

Egy másik oldal szerint apácának öltözött, és úgy lépett meg a UCLA Egészségügyi Központból, sőt őt látta is, egy takarító. Mások szerint egy karib-tengeri szigeten van.

Egy harmadik oldal úgy tudja, az eszkimókhoz költözik a sztár, és egy kisgéppel repült a sztár szülővárosába, Indianába, és onnan megy majd Grönlandra.

Sokan azt feltételezik, hogy a koncertturné elől menekült el a sztár.

Mások szerint egy kísérleti biológiai fegyverrel ölték meg.

Egy internetes oldal pedig azt állítja, hogy mindig is azt tervezte Jackson Neverlanden, hogyan fogja megrendezni saját halálát. Mindent felégetne maga mögött, és új életet kezdene.

Egy másik honlap szerint új személyazonosságot is kapott, de csak most, és ezért “halt meg” éppen most.

A legtöbb közösségi portál üzenőfala tele van olyan üzenetekkel, hogy sok tartozása volt, és csak így tudott azoktól megmenekülni.

A neked legszimpatikusabb változatot válaszd ki te!

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Egy újabb titok Michael Jacksonról

// July 3rd, 2009 // No Comments » // Hírességek

Kiderült miért volt szükség annyi plasztikai műtétre!


Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint „legjobb” esetben is legalább 20 plasztikai műtét hajtottak végre a popsztár arcán, akinek orra teljesen szétroncsolódott az elmúlt évek alatt. A halott sztár egyik közeli barátja megtörte a csendet és elárulta miért műtette magát mániákusan Jacko.

„Kezdetben valóban csak az eltörött orrát akarta helyrehozatni, később azonban rájött, hogy a műtétek segítségével teljesen új külsőt kaphat. Azt akarta, hogy egyáltalán ne hasonlítson a brutális apjára. Gyűlölte őt és kicsit sem akarta, hogy azt mondják neki, „ – mondta egy londoni lapnak Jacko barátja.

Sokak szerint a bőrfehérítő műtétre azért volt szükség, mert a sztár soha nem tudta feldolgozni, azokat a sértéseket, melyek gyerekkorában a bőrszíne miatt érték.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Döbbenet: Michael Jackson bőrgyógyásza az apa!

// July 2nd, 2009 // No Comments » // Hírességek

A Us Weekly exkluzív információi szerint a popkirály annak idején szerződésben állapodott meg Dr. Kleinnel és annak asszisztensével, Debbie Rowe-val, akit később a feleségeként ismert meg a közvélemény

A Us Weekly magazin exkluzív értesülései szerint Dr. Arnold Klein, Michael Jackson egykori bőrgyógyásza a spermadonor, akitől a popkirály gyermekei születtek. Debbie Rowe, Michael Jackson volt felesége és első két gyermekének anyja – az új hírek szerint csupán béranyja – Klein doktor asszisztense volt. A lapnak állítólag több különböző forrás is megerősítte, hogy Michael Jacksonnak genetikailag semmi köze nincsen gyermekeihez.

“Klein az apa. Ő és Debbie aláírtak egy szerződést, amiben vállalták, hogy soha nem fedhetik fel a valóságot” -nyilatkozta az egyik forrás.

Korábban, 2002-ben maga Debbie Rowe is bevallotta, hogy személyes szívességként hordta ki Michael Jackson két gyermekét. Akkor még mindenki úgy tudta, hogy annak a popkirály az apja, bár miután mindhárom gyermeke teljesen fehér bőrű, folyamatosak voltak a találgatások származásukkal kapcsolatban.

“Azt mondtam neki, ‘Hadd tegyen ezt meg érted. Neked apának kell lenned, és olyan jó voltál hozzám eddig’” – nyilatkozta korábban Debbie Rowe, aki még az 1980-as években ismerkedett meg Jackóval, egy bőrgyógyászati magánrendelőben, ahol asszisztensként dolgozott.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Nézd meg Jackó utolsó képét!

// July 1st, 2009 // No Comments » // Hírességek

A mentőben fotózta le a sztárt egy paparazzo.


Napvilágra került Michael Jacksonról készült utolsó kép.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Felvágta az ereit Michael Jackson orosz hasonmása

// June 30th, 2009 // No Comments » // Egyéb hírek

Öngyilkossági kísérletet követett el Michael Jackson orosz hasonmása. A moszkvai Pavel Talalajev felvágta az ereit, amikor értesült a popsztár haláláról. A férfit ugyan megmentették, de azt mondta, mindenképpen megöli magát, hogy együtt lehessen ideáljával, akit saját másik énjének tekint. Az orosz fiatalember kilencéves kora óta rajong Michael Jacksonért, ekkor mondták neki, hogy hasonlít az énekesre. Azóta számos plasztikai műtétet végeztetett el magán, megvette a popcsillag néhány fellépőruháját, és megtanulta jellegzetes színpadi mozgását.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Sokkoló boncolás! Jacko kopasz volt és anorexiás

// June 29th, 2009 // No Comments » // Hírességek

Sokkoló részleteket hozott nyilvánosságra Michael Jackson boncolási jegyzőkönyvéből a The Sun. A brit bulvárlapban idézett papírok szerint a szupersztár borzalmas állapotban volt a halála idején.

Michael Jackson– magyar idő szerint – péntek hajnalban bekövetkezett halála után máris megindultak a találgatások, hogy mi okozta a szupersztár hirtelen halálát. A szakértők már a hétvégén elvégezték a boncolást, amely elképesztő részletekkel szolgált az ötvenéves énekes egészségi állapotáról.

Michael Jackson a turnéját beharangozó sajtótájékoztatón: parókát hordott?

Michael Jackson a turnéját beharangozó sajtótájékoztatón: parókát hordott?

Kopasz és anorexiás

A The Sun, mely megszerezte a papírokat, azt állítja, hogy Jacko valóságos csontváz volt, a 176 centiméteres magasságához képest mindössze 51 kg-ot nyomott. A sztár naponta csak egyszer étkezett, és több helyről származó források szerint anorexiás volt. A boncolást végző orvosok élelmet nem, csak és kizárólag félig feloldódott gyógyszereket találtak a gyomrában. A mintákat toxikológiai vizsgálatra küldték, melynek eredménye csak később várható.

Már eddig is sokan sejtették, de most már biztos: Jackson szinte teljesen kopasz volt. A halála idején parókát viselt, és a patológusok szerint csak néhány csomónyi haj volt a koponyáján. A bal füle mögötti területen egyáltalán nem nőtt haj – valószínűleg az 1984-es balesete miatt, amikor a Pepsi reklámfilmjének forgatása közben meggyulladt a haja.

A gyermekmolesztálási perének tárgyalására papucsban és pizsamában érkezett

A gyermekmolesztálási perének tárgyalására papucsban és pizsamában érkezett

Törött bordák és horzsolások

A jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy az orvosok rengeteget küzdöttek azért, hogy újraindítsák a szívét. Jacko több bordája is eltört a szívmasszázs közben, és a kórházban kapott négy adrenalininjekció közül három átszúrta a szívburkot.

Arra még nem sikerült választ találni, hogy mi okozta a sebeket és horzsolásokat a sztár térdein, és lábszárán, valamint a vágásokat a hátán. A popkirály arcán ezen kívül számos sebet és heget hagytak a plasztikai műtétek nyomai, az orrának jobb oldala pedig gyakorlatilag eltűnt.

Az orvos nem hibás

Michael Jacksonmagánorvosának ügyvédje eközben cáfolta azokat az információkat, melyek szerint a kardiológus erős fájdalomcsillapító injekciót adott volna a sztárnak halála előtt. Conrad Murray kardiológus soha nem adott, és még csak fel sem írt Demerolt vagy OxyContint a szupersztárnak – mondta az ügyvéd.

Orvosok szállítják el Jacko holttestét

Orvosok szállítják el Jacko holttestét

Murray egy ágyban fekve, eszméletlen állapotban talált rá Jacksonra, még meleg volt a teste, és kitapintható gyenge pulzusa, de már nem lélegzett. A meglepett orvos azonnal újraélesztést alkalmazott. Egyes állítások szerint a doktor helytelenül hajtotta végre az újraélesztést, az ügyvéd azonban kijelentette: Murray képzett doktor, tudja, mit kellett tenni.

Az ügyvéd közölte: az orvos – akit kétszer is meghallgatott a rendőrség, és akit nem gyanúsítottként, hanem tanúként kezel – addig nem lép a nyilvánosság elé, amíg a rendőrségi és boncolási vizsgálat be nem fejeződik.

Temetés szerdán?

A család még nem döntött Jackson búcsúztatásáról, de egyes értesülések szerint a temetést talán szerdán rendezik meg, az énekes kaliforniai Neverland álombirtokán.

Azt nem tudni, mi lesz a sorsa a Neverland birtoknak, és vita kezdődött gyerekeinek sorsáról. Az énekes szülei – Joe és Katherine Jackson – vasárnap közölték: kizárólag nekik van joguk rendelkezni fiuk ügyeiben, beleértve gyerekeit is. A szülők kifejezték őszinte köszönetüket mindenkinek a világon, aki kinyilvánította szeretetét és támogatását Jackson halála óta.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemények Michael Jacksonról

// June 28th, 2009 // No Comments » // Hírességek

A videó a teljes cikkben >>

(more…)

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Meghalt Michael Jackson

// June 26th, 2009 // No Comments » // Hírességek

Michael Jackson, az 50 éves sztár kómába esett, utána a kórházban meghalt.

Az énekes 3 gyermeke látta, ahogy elviszi a mentő apjukat, és a UCLA Egészségügyi Központjába szállítja.

Az énekes 3 gyermeke látta, ahogy elviszi a mentő apjukat, és a UCLA Egészségügyi Központjába szállítja.

Az énekes légzése leállt, és megállt a szíve. A halála pontos körülményei nem ismertek eddig. A mentőknek nem sikerült újraéleszteni az 50 éves sztárt, de kórházba szállították, majd utána meghalt. édesanyja, testvérei -köztük Jermaine, Tito és Randy-, valamint Janet és LaToya amint megtudták a hírt, azonnal a kórházba siettek.

Már nagyon gyenge volt az elmúlt hetekben, de küzdött, hogy az 50 helyszínes londoni koncertjét megtarthassa. Elizabeth Taylor, Jackson legjobb bartája már tervezte, hogy magánrepülőjével Londonba repül, hogy megnézze az egyik koncertet.

Az énekes testvére, Jermaine Jackson azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy úgy tudja, testvére halálát szívmegállás okozta, de hozzátette, hogy a halála pontos oka nem ismert. A nyomozók valószínűsítik, hogy hozzásegíthetett a tragédiához, hogy a sztár már régóta szenvedett a fájdalomcsillapító függőségben.

Az orvosok ott is megpróbálták újraéleszteni a Jacksont, de nem sikerült.

Ex-felesége, Lisa marie Presley azt mondta, hogy nagyon megviselheti az eset a gyermekeit. La Toya zokova rohant be a kórházba, édesanyjuk is fájdalmát fejezte ki, ahogy többen is.

A popsztár halálát később orvosok is megerősítették, akik elmondták, hogy már mély kómában volt, amikor a kórházba került. Michael Jackson a kórháztól 2 és fél mérföldre, mintegy 6 percnyi autóútra lakott. A kórház előtt nagy tömeg gyűlt össze, várva a híreket az énekes állapotáról. A pop királya nagy visszatérésre, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatra készült, amely júliusban kezdődött volna és egészen 2010-ig tartott volna. Két hónapja gyakorolt a koncertekre. Szakértők szerint a popsztár nem volt fizikailag felkészülve a hosszú koncertsorozatra, s amikor július 8-ról 12-re halasztotta első fellépését, kérdések merültek fel egészségi állapotáról. Korábbi jelentések szerint az énekes azt követően szánta rá magát a visszatérésre, hogy adósságai miatt kaliforniai Neverland birtokának elhagyására kényszerült, és több száz személyes tárgyát csak az utolsó pillanatban tudta megmenteni az elárverezéstől. A tizenháromszoros Grammy-díjas világsztár, s ezzel minden idők egyik legsikeresebb előadóművésze – akinek albumai több tízmillió példányban keltek el világszerte, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Thriller és Billie Jean – több mint egy évtizedes turnészünet után tervezte a visszatérést. Jackson először tíz koncertet kötött le a londoni O2 Arénában. A rajongók minden várakozást felülmúló rohama után végül 2010 márciusáig hosszabbították meg a maratoni előadássorozatot. A koncertekre idén márciusban szinte percek alatt elfogyott mind a 800 ezer jegy; ez lett volna minden idők legnagyobb nézőközönsége egyetlen városban, ugyanazon művész esetében.

Jacko lenyűgözte a Világot.

Gyereksztárként kezdte, 5 éves kora óta állt a színpadon, a családi zenekar, a Jackson Five berkein belül.

Világraszóló hírnevet már nem a zenekarban, hanem szólóként érte el, olyan híres dalokkal, mint a Billie Jean és a Bad. Thriller című lemeze bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mert elképesztő számban, 65 millió példányban kelt el az egész világon.

Több legenda keringett körülötte, többek között, hogy oxigén-kamrában alszik, csimpánzai bannak, és fizikai átalakulása miatt is több intrika érte. A sztár nyugtalanságát tetézték a pedofil-botrányok, valamint rengetegen támadták, amikor Németorszáhgban “kilógatta” gyermekét az erkélyen.

A híres Neverland (Sohaország) farmját Kaliforniában, 1987-ben vásárolt, 2006-ban lezárták. Peter Pan volt a kedvenc mesefigurája, ezért nevezte így birtokát, ahol egy mesevilágot hozott létre, saját állatkerttel, hullámvasúttal és játékteremmel ott.

A tehetséges gyermek nagyon kemény nevelést kapott, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy kifehéríttette bőrét. Jackson tagadta, hogy bőrének ártott a rengeteg plasztikai műtét. Meglepődtek az emberek, amikor örökbe fogadott egy csimánzt, akit Bubbles-nek (Buborék) hívott.

Elvis Presley lányát vette feleségül, Lisa Marie Presley-t, akitől el is vált. Második rövid életű házassága Debbie Rowe-val köttetett, még 1996-ban. Két gyermeke lett a házasságból, Prince Michael Jackson és Párizs Michael Katherine, és miután 1999-ben elvált, a teljes gyermek nevelési jog őt illette meg.

A bahreini Abdulla Sejk segített neki, hogy felvehessék új albumát, valószínűleg anyagi indíttatásból, azonban Jacko azt mondta, nem volt érvényes megállapodás, és a pénzt ajándékba kapta a sejktől.

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)