Meztelenül csúszdázott a magyar sztár

// July 9th, 2009 // Hírességek

Jamaicában zsűrizett a világbajnokságon Pirner Alma, és vissza is térne majd oda, annyira megtetszett neki az ország. Talán azért is, mert meztelenül csúszdázhatott…

    Az egykori táncosnő, Pirner Alma a nyarat – ahogy mondja szerencsére – itthon tölti, így rengeteg olyan munkát be tud fejezni, amik eddig elmaradtak a sok utazás és külföldi fellépései miatt.
    “Az erotikus tánc, rúdtánc és a rúd fitnesz trénerképzést dolgozzuk ki, és akkreditáltatjuk a nyáron, amit ősztől indítunk, és kizárólag mi foglalkozunk Magyarországon, illetve a tánciskoláim francise-át építjük, amit vidéki nagyvárosokban fogunk értékesíteni” – adott helyzetjelentést a rá váró feladatokról Alma, aki 2009-ben már túl van a hosszabb pihenéseken és a dolgos napokra koncentrál.

    “Idén áprilisban egy hetet töltöttem Jamaicában, ahol a rúdtánc- és fitnesz-világbajnokságon zsűriztem. Félig nyaralás, félig munka volt, illetve Velencében voltunk 4 napot a családommal. Idén több nyaralást már nem tervezünk, csak jövő év elején, hidegből a nyárba, azaz ismét Jamaicát célozzuk meg” – árulta el Alma, majd rátért a meztelen valóságra. “Jamaicában az egyik klubban tartózkodtunk, ahol volt egy olyan csúszda, amit csak éjfél után lehetett használni, egy átlátszó csőben csúszdáztunk, ami átment a diszkón, és mindezt kizárólag meztelenül…”

VN:F [1.7.9_1023]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Leave a Reply